Skip to main content

…és Facebook oldalán így nyilatkozott a látogatásról:

Néhány nappal ezelőtt egy igen régi, hifivel kapcsolatos vágyam teljesült.

A norvég Electrocompainet cég erősítőit sokan ismerik, sokan használják már évtizedek óta.
Végerősítői kihasználják a hídkapcsolás adta előnyöket, amit a legegyszerűbben egy vasúti szerelvény mozgatásával tudnánk jellemezni.
A „sima” erősítők esetén egy mozdony van a szerelvény elején, ami, ha megindul, a mozgását (a mozgási energiát), az egymáshoz kapcsolt vasúti kocsik csak késéssel képesek átvenni. Ugyanez igaz a mozdony megállásakor is, amely esetben az utolsó kocsik, még egy ideig mozgásban maradnak.
Ezt átültetve az erősítő-hangsugárzó viszonylatba, könnyen belátható, hogy lenne, mit javítani.

A hídkapcsolású erősítők nagyjából úgy működnek, mint amikor a szerelvény elején is, végén is van egy-egy mozdony. Ennek következtében az egész szerelvény egyszerre indul, egyszerre mozog és egyszerre áll meg.
Átültetve az erősítő, hangsugárzó kapcsolatra, egy hídkapcsolású erősítő sokkal stabilabban, biztosabban fogja meg a membránt, mint „sima” társaik. Ez különösen igaz a nagyméretű panelsugárzók esetén.

Ebből kifolyólag a nagy Electrocompainet végerősítők és a Magneplanar hangsugárzók kapcsolata az „égben” köttetett.

Az évek alatt volt módomban hallani a 180-as monó végfokot, valamint annak továbbgondolt és 4 végerősítőmodult tartalmazó bátyját, a 400-as monoblokkot.

A legnagyobbat, a Magneplanar hangsugárzók „szent grálját”, a 600-ast (ami már önálló nevet is kapott – Nemo), egészen mostanáig csak képen láthattam és olvashattam róla.

A régi / új Dream Audio bemutatótermében – amely cég a kilencvenes évek elején már működött, majd most Zeke Attila újra létrehozta – ott „terpeszkedik” egy pár Nemo, ami egyfajta végállomás lehet minden hifistának. Magneplanar tulajdonosoknak mindenképpen.

A puszta adatok:
4 db híd-híd kapcsolású végfok csatornánként; damping faktor > 850; sin 1200 W / 4 Ohm; elméletileg 0,5 Ohmig duplázós teljesítmény; 41 kg / db.

Tehát örömmel osztom meg veletek, hogy a Dream Audio bemutatóterme megnyitott és már csak a Nemo végerősítők miatt is érdemes ellátogatni hozzájuk.

 

Szerző: Farkas Zsolt

Long Audioblog